A Változó (TMR-Minho)- 14. Fejezet

Minho

Lenyomtam a kilincset, de az ajtó csak nem nyilt ki. Nem is számítottam másra,  ez a lány nem fogja védtelenül hagyni magát senki előtt. Kopogtattam. Semmi válasz. Megismételtem, de semmi haszna sem volt.

- Claire, nyitsd ki az ajtót! 

Keresztbe tettem a kezem és vártam. Mást nem is tehettem, nem hiszem hogy jól reagálna rá,  ha betörnék hozzá.

- Claire, ne csináld ezt! - kiáltottam és közben kitartóan kopogtattam - Annyi zajt csaptam, hogy már biztos fennt vagy.

Néhány másodpercet kellett még várnom,  aztán végre valahára kinyilt előttem az ajtó. Megjelent előttem a kunyhó tulajdonosa is, a halál pillantásokat küldő Claire.

-Ajánlom, hogy nagyon fontos legyen amiért felkeltettél. - mondta komolyan és mereven - Nem hiába keltem fel megént.

Hirtelen nem tudtam válaszolni,  csak a lányt bámultam. Azt gondolnád, hogy a megfésülködött, munkára kész Claire jól néz ki, akkor a félig álmos, kusza hajú egyenesen csábító. A haja természetes hullámokban omlott a vállára,  ami csak úgy mellesleg fedetlen volt. A háromnegyedes ujjú pólót egy egyszerű top váltotta fel, ami elég sok bőrt hagyott szabadon. Nagy kényszert éreztem, hogy végig simitsam a fehér, hívogató bőrét. Egy apró köhintés jelezte, hogy most már eleget stiroltam, és itt az ideje a válasznak. Claire égszínkék szemei kíváncsian várták a választ.

-Csak gondoltam felkeltlek mielőtt megjön az új Zöldfülű. - mondtam gyorsan és szakszerűen lepleztem a zavarom

Claire szemöldöke felszökött.

- És én ezért keltem fel? - kérdezte és a keze a homlokához szaladt

Közben csak vigyorogtam, a lány viszont csak csóválta a fejét.

-Eljön még az az idő is, amikor te akarsz majd aludni és én fogom verni az ajtót. - vágta rá komoly hangsúllyal, a szeme viszont pimaszságtól csillogott

- Ne félj,  már most várom a napot mikor te fogsz a szobámba jönni. - válaszoltam vigyorogva,  tetszik nekem ez a helyzet

- Ne próbálkozz,  úgy is kinnt maradsz. - mondta hetykén, közben összefonta a karját a mellkasán, amire kissé megnőtt a szivverésem; na ne nézz le, amint látszik férfiből vagyok

Claire gyorsan rájött mi foglal le, így vetett egy csúnya pillantást rám, és rám akarta zárni az ajtót. Nem is értem miért.

-Hé, hé, hé. - morogtam, a kezemmel megtartottam az ajtót, a lány viszont annál jobban akarta rám zárni -Nem miért van erre szükség? 

-Mintha nem tudnád, Minho. 

Az ajtó résen keresztül szemeztünk egymással. 

-Nem kellene beengedjelek a tegnap este miatt.

Oké,  ez súlyosabb, mint gondoltam. Jöhet a B terv: a kiskutya szemek.

-Ugyan már, Claire, az csak egy apróság volt...

A lány csúnyán nézett rám. Egy aprót köhintettem.

- Egy olyan apróság ami nem fog mégegyszer megtörtenni. - tettem hozzá gyorsan

Egy fáradt sóhaj hagyta el az ajkát,  majd megenyhülve kinyitotta az ajtót. Diadalmasan néztem le rá, Claire viszont baljósan figyelt. Belépve a szobájába máris éreztem a levegő változást. Ez nem egy Előljáró fülledt levegőjű szobája, ez egy lány szobája. Rendezett, kicsi, egy ágyon és egy rozoga szekrény állt bútorzat gyanánt. Amíg én elbambulva néztem a vetetlen ágyat,  Claire a szekrényhez ment és ruhát keresett magának.

-Ne fáradj, ennél kevesebb ruha sem zavarna. - jegyeztem meg

Claire meg sem fordult,  úgy válaszolt:

-Kidoblak...

-Nem, bocs, csak vicceltem. - védekeztem gyorsan

Észrevettem a méretes dobozt a szoba egyik sarkában. A lány egy piros kockás, elöl gombolós inget vett fel,  megjegyeztem magamban, hogy még soha nem láttam ezt rajta.

-Kaptál csomagot az Alkotóktól? Milyen kedves.

-Igen, Newt mondta a tegnap este. De ne aggódj nagy részt csak ruhákat küldtek.

-Ez is valami. - vontam meg a vállam és tettem néhány lépést felé - De amint látom elég sok van. Kell segítség kipakolni?

-Nem, Minho,  boldogulok egyedül is, nincs szükségem arra, hogy fiúk járjanak a dolgaimmal. - vágta rá a lány és megpróbálta lezárni a doboz fedelét

Oda léptem hozzá és segítettem rátenni a méretes fedelet. Volt egy röpke pillanat, amikor az ujjaim véletlenül az övéihez értek. A kezét legutóbb akkor fogtam meg,  miután Gally-vel birkózott, emlékszem,  akkor is ennyire gyönyörűnek és törékenynek tartottam.  Claire rám nézett azokkal a kristálytiszta szemekkel és az ajkába harapott. Imádom mikor ezt csinálja, de utálom, hogy nem én teszem ezt. A mutató ujjam végighúztam a kezén, az ujjaink egy kis ideig összefontam. Visszafolytott levegővel vártam a reakcióját, hogy leorditja-e a fejem. Az összekulcsolt ujjainkra nézett, de az arcán semmi ellenzőt nem láttam. Lassan pír futotta el az arcát,  ahogyan újra az ajkába harapott. A szemeimnek tetszett a látvány, sőt elég erősen élt bennem a vágy,  hogy megcsókoljam. Claire válaszra nyitotta a száját.

-Claire! - hallottuk Newt hangját az ajtó másik oldaláról - Ha nem akarod lekésni a Zöldfülűt,  akkor indulnunk kellene.

Felmordultam és bosszúsan fordultam a hang irányába. Newt nem tudott volna még pár percet várni?  Claire ujjai kisiklottak az enyém közül és a lány máris ajtót nyitott. Remélem nem Newt kelti mindennap, jegyeztem meg rosszmájúan. Már keletkezett is egy kép a fejemben amiben Claire mosolyogva engedi be Newt-ot a kunyhójába. Megráztam a fejem és szigorúan elhesegettem a gondolatot. A lányhoz úgy állt az ajtóban, hogy én egyáltalán nem látszottam.

-Ó, már kész vagy ? Akkor biztosan nem most keltettelek fel. - mondta a fiú, én pedig szinte magam előtt láttam,  hogy a lány fülig vörösödik

-Nem, nem most keltem fel. Már... már volt egy ébresztő órám. - motyogta és én kaptam az alkalman, hogy élő ugordjak a lány háta mögül.

-Meglepetés! - köszöntöttem a tátott szájjal maradt Newt-ot

Newt képe leírhatatlan volt, tiszta meglepettséget tükrözött. Claire a fejét fogta, már így is nagyon vörös volt. Szeretem én ilyen helyzetekbe hozni?  Naná.
A helyzet rövid tiztázása után mindhárman a Doboz felé indultunk.

X

Thomas

A világ forgott körülöttem, az arcok, a nevek, minden összemosódik. Nem tudom, hogy mit keresek itt, vagy, hogy egyáltalán ki vagyok. Még azt sem tudom hogy hívnak.  Ez a hely nagyon furcsa és bizarr, ráadásul senki sem akar mondani nekem semmit egészen addig míg a vezér körbe nem vezet. Nem volt valami megnyerő ez a hely már első pillantásra sem, hát még amikor meghiúsitva a szökési tervemet és ebbe a dohos cellába dugtak. Ez a hely teljesen olyan, mint egy börtön. Ahogyan a rács között kifelé néztem, azon gondolkodtam mit tehettem, hogy ilyen módon büntetnek. Talán valami szörnyű büntettet követtem el,  amiért kitörölték az emlékeim és ide küldtek gyötrődni.

Zajos és kavargó gondolataim egy kisfiú szakította félbe, aki a rács másik oldalán állt meg. Telt, pufók arca, és göndör haja volt.

-Nálam a kulcs, Zöldfül. - mondta játékos hangon, az utolsó szó viszont olyan természetellenesen hallatszott a szájából, mintha nem szokott volna hozzá ehhez a szóhoz

Felhúztam a szemöldököm, amint a srác a kulcslyukba csúsztatta a kulcsot. Csodáltam a naivitását, elvileg okkal vagyok ide bezárva.  Csikorgó kattanással elfordult a kulcs és én máris szabad voltam. Kinyújtottam elernyedt lábaim és közben szemmel tartottam a kisfiút. Ám ő viszont furcsán nézett rám. Nem tudtam mire vélni.

-Hm, köszi, asszem.

- Nincs mit Zöldfül. - vonta meg mosolyogva a vállát - Körbevezetni nem tudlak,  de egy pár helyre még elvihetlek.

Azzal sarkon fordult, én pedig követtem.

-Amúgy a nevem Chuck. A tied?

-Nem tudom. Ez normális? 

- Aha.

Szóval tök normális ha fogalmam sincs ki vagyok?  Ez a hely egyre jobb. Elmentünk néhány fából készült épület mellett,  amiknek Chuck el is mondta a nevét: a Dutyi, aTéglázó raktár, egy másik raktár és egy torony. A távolban egy másik épület volt, biztosan a fele vesszük az irányt. 

-Hova viszel? 

-Be akarlak mutatni valakinek. - jött a rövid válasz,  a kisfiú túl sejtelmesnek hiszi magát

Nemsokára néhány ember sziluettje körvonalazódott ki.
És akkor megláttam az első lányt amióta ide érkeztem. A lány két fiúval a nyomában lépett ki az épületből, majd megfordulva kulcsra zárta az ajtót. Néhány méterre tőlük álltunk meg. A tekintetem érdektelenül átsíklott a másik két fiún és inkább a lányra koncentráltam. Rókavörös haja volt, és habár csak hangfoszlányokat hallottam, így is meg tudtam állapítani,  hogy a hangja nagyon kellemes. A szemem végigfutotta az alakját és megállapodott az arcán. Én ismerem ezt a lányt., suttogta az agyam egy félreeső része. Megráztam a fejem. Őrültség, hiszem még soha sem láttam.

-Ő a 'nővérem', Claire. - rázott ki a túl alapos megfigyelésemből -Mármint, akit éppen figyelsz.

Claire. Egyáltalán nem tűnik idegennek ez a név. Nem, ezt most kell befejeznem, az agyam csak próbál összefüggéseket keresni,  mert egy komplett idegen helyen vagyok.

-Én a helyedben nem bámulnám így még akkor sem ha nincsenek itt. - jegyezte meg Chuck - Mármint Minho és Newt. Nincs egyikükkel sem együtt, de mindketten vasmarokkal ragaszkodnak hozzá.

A Claire nevezetű lány integetett a másik két fiúnak, majd felénk fordult.

-Szevasz Chuckie! - simitotta végig a kisebb fiú fejét, én pedig nem tudtam  nem észre venni kettejük közötti hasonlóságot - Kit hoztál nekem? Csak nem Zöldfül?

A lány most felém fordult és kinyújtotta a kezét. Szinte ösztönösen a keze után nyúltam.

-Én Claire vagyok, Kóronc és sajnos az egyetlen lány ezen a vidéken, habár ezt nem szeretem hangoztatni.

A mosolya őszinte és kedves volt, de az ahogyan a Chuck-kal és a másik két fiúval viselkedett más szót juttatott eszembe: anyáskodás.
-Én meg nem tudom a nevem. - mondtam,  mire Claire nevetett

-Egy- két pofon Gally-től és eszedbe jut. - vágta rá Chuck

Már éppen válaszolni akartam amikor egy hang szólalt meg a hátam mögött.

-Ki pofoz kit?

Egy magas, sportos külsejű srác bicegett hozzánk. Az arcán erős ázsiai vonásokat vettem észre. Nem tudtam hogyan viszonyuljak hozzá,  ezért figyeltem mások reakcióját: Chuck egy kissé meghúzta magát,  Claire arca viszont ragyogott. Lefogadom ez egyike annak a két fiúnak aki úgymond igényt tart erre a lányra.

-Éppen a ma esti Tűzről volt szó, Minho. - mondta Claire;  látod,  igazam volt, ezt a nevet említette Chuck - Zöldfülnek át kellesz esnie a beavatáson.

-Ó, igen beavatás. - az ázsiai fiú megmutatta szép fogsorát, közben kétértelmű pillantásokat küldött Claire felé;  ezek mindig így viselkednek egymással?  - Persze a te beavatásod nem lehet egy könnyen elfelejteni.

Claire arca lángba borult.

-Emlékezetesen majdnem összeverettem magam. - motyogta, aztán dacosan Minhóra mosolygott; az arcomra egy félmosoly kúszott, még nem is ismerem ezeket az embereket, máris jól szórakozom rajtuk

Minho váratlanul felém fordult és meglapogatta a hátam,  véleményem szerint erősebben mint kellett volna.

-Szép kis akciód volt ma reggel, Zöldfül.

Milyen?...Ja, persze,  arról beszél, hogy futni kezdtem, hogy kitörjek a tömegből, de pár tíz méter után jó nagyot orra buktam.
Claire nevetett,  de én egyáltalán nem éreztem magam megalázva, egy otthonos,  családias érzés fűtött belül,  amit még magam sem tudtam megmagyarázni.

-Semmi gond, másokkal is megesik hogy orra esnek. - mondta Claire, de szavait szemmel láthatóan nem nekem, hanem Minhónak címezte

Claire pimaszul mosolygott. Most a mellettem álló fiú arca kezdett lángolni. Nem tudom mi történt kettejük között, de abban biztos vagyok, hogy megér egy történetet. 

Claire

 

A hátam a farönknek támasztottam, és a hajam fontam. Most nincs itt a 'öcsém', hogy ő tegye ezt helyettem. Közben a Tűznél állókat figyeltem.

-Most csak egyedül? - kérdezte valaki a  hátam mögött,  meg sem fordultam,  úgy is felismertem a Futárom hangját

-Chuck most az új fiúval csavarog valahol. - válaszoltam kisvártatva - Miért,  szeretnéd helyettesíteni?

Minho arca elvörösödött,  a száját pedig válaszra nyitotta,  de én gyorsabb voltam.

-Ó, bocsáss meg, már megént kérdőre vontam a férfiasságod.

-Azt hiszed, hogy nem tudnám megcsinálni? - a felháborodottságtól a hangjában csak még jobban nevettem

-Minho,  én tudom hogy nem tudsz hajat fonni.

Minho felhúzta  az orrát és dacosan a hátamban lévő rönkre ült,

-Akkor ezt most egy kihívás, Zöldfül?

Veszíteni fog.

-Igen. - mondtam gyorsan, a fejem kicsit hátra fordítva, hogy elkapjam a fiú határozott tekintetét

Minho tényleg próbált valami fonás-félét megvalósítani, de nem hiszem hogy valami sikeres fog kisülni belőle. Hátra engedtem a hajam és hagytam, hadd 'fonja' Minho. Közben füleltem, és olyan mondtatokat morgott magában mint ' Most balról vagy jobbról kell kezdeni? ' meg ' A bökött rúgja meg, ha egy Lögybölőnek ment...' A szám mosolygóra húztam és visszafolytottam egy röhögést. Minho, mint már eddig sem volt titok előttem, nem az a gyengéd jellem. Akarva vagy akaratlanul is, de a hajszálaim sinylették ezt meg. Mikor már zsinorban öt hajszálat húzott ki, nem álltam meg, hogy ne forditsam egy kicsit hátra a fejem. A szemem elkerekedett amikor megláttam, hogy a fiú ezt nem viccnek vette,  az arca komolyságot és koncentrálást tükrözött. Ő tényleg le akart nyűgözni engem. Visszafordultam és türtem a hajhúzást. Az ujjai néha a vállamat vagy a nyakamat súrolta, én pedig az ajkamba haraptam.

-Kész van. - lihegte Minho, én pedig felsohajtottam és a kezem máris a hajamhoz kapott

Az ujjaim nem értek hozzá a hajamhoz,  mert Minho megfogta és nem engedte, hogy hozzáérjek.

-Csak elrontod, Zöldfül. - mondta,  a hangja viszont cseppet sem tűnt durvának, ahogyan a keze sem

Visszatartottam egy nevetést, viszont még jobban elpirultam, amikor éreztem, hogy Minho a kézfejem simitja.

-Valahogy meg kell néznem...

-Majd nálam a tükörben.

A kezem visszahúztam és megfordultam a fiúra nézve.

-Van tükröd? 

X

Minho szobája olyan, mint amilyenre számítottam: a rend és es a káosz tökéletes keveréke. Hogy ezt hogy értem?  Hát, az asztalon és a szekrényben rend az úr,  az ágyon és a földön viszont meg a  rendetlenség. Minho egy kézi tükröt vett elő a szekrényből.

-Ezzel lövöd be a hajad reggelente,  mi? - nevettem, a fiú pedig mint tetten kapott gyerek nézett rám

Minho megköszörülte a torkát és ünnepélyes mozdulatatokkal átadta nekem a tükröt. Kellett néhány pillanat amíg beállítottam a tükröt olyan szögbe, hogy lássam Minho művét. Hát, fonásnak ez semmiképpen sem nevezhető,  de a haj gubancot kreatívan mezei virágokkal kompenzálta; az összhatás végülis nem volt rossz.

-Nos? - kérdezte türelmetlenül Minho

Elmosolyodtam és a fiú felé fordultam. Ekkor vettem csak észre mennyire közel állt hozzám, csupán egy fél lépésnyire.

-Hát, ez nem mondhatom fonásnak. - mondtam nevetve,  Minho viszont komolyan nézett rám - De tetszik.

Minho szemmel láthatóan megkönnyebbült, a szeme viszont eg x pillanatra sem hagyta el az enyémet. Egyszer csak a kezét éreztem az enyémen, amint finoman kiveszi a tükröt a kezemből és ledobja az ágyra. A keze gyorsan visszatalált az enyémhez. A bőre annyira melegnek tűnt, egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, amikor azé ujjai az enyémet simogatta. Az ujjbegyei érdesek, de az érzés mégis egyszerre tett boldoggá és menthetetlenül nyugtalanná. A gyomrom görcsben állt amikor Minho sötétbarna szemébe néztem. A tekintete annyira erős volt, hogy egy pillanatra annyira kicsinek éreztem magam mellette,  pedig mostanra már megbizonyosodtam arról hogy sosem bántana. Amikor a pillantása a szememről a számra vándorolt,  nehezen tudtam csak levegőt venni. A számat mondanivalóra nyitottam, amikor Minho előre hajolt és megcsókolt.
A szemem önkéntelenül lecsukódott, mint aki saját életet él. Hirtelen nem is tudtam mit tegyek, az ajkaim viszont hamarabb felébredtek, így azon kaptam magam, hogy visszacsókolom. Minho elengedte a kezem és mindkét karjával körülfonta a derekam. A kezeim a mellkasán nyugodtak, de minél tovább ment a csók, annál szabadabban mozogtak. A jobb kezem a hajába túrt,  és eszembe jutott, hogy mindig is meg akartam ezt tenni. Minho is a hajamba túrta a kezét, az ujjai végigcsúsztak a nyakamon,  a vállamon,  mígnem elértek a hajamhoz. Fürtök szabadultak ki a keze alól,  én pedig egyre jobban elvesztem a csókban. Minho ajka határozottan mozgott az enyém mellett, annak ellenére, hogy már kezdtem magabiztosabban csókolni. Minho szétválasztotta az ajkainkat, én pedig mely lélegzetet vettem. Az ajkamon éreztem Minho lehelletét is. Lassan kinyitottam a szemem és Minho sötétbarna szemébe néztem.

Author's note: Visszaszámlálás a fináléig: 5...