A Változó 12. Fejezet

Claire

A sokk lassan kezdett feloldódni a véremben. Ez félig volt átok és áldás is. A fejem egyre tisztább lett, de ugyanakkor különböző gondolatok kezdtek bezsongni. A takarót még jobban magamhoz szorítottam. A sokk utóhatása lehet, hogy remegek mint a nyárfa levél.

Gally azt mondta figyelnek. De kik? És miért? És miért hívtak már megént Alkotónak, mikor semmi közöm azokhoz az úgynevezett emberekhez akik ide küldtek minket. Gondolatban leltárt végeztem: az ablak becsukva, az ajtó előtt egy szék, a szobámban senki rajtam kívül. Mégis remegek és rettegek mert minden olyan gyorsan történt. Megént egy őrült támadt rám, amikor senki sem volt velem, Alkotónak nevezett és megfenyegetett. Először James, most meg Gally. Csupán szerencsém volt, hogy mindkét alkalommal megmenekültem. Először Minho mentett meg, az imént meg Newt.

Ezentúl vigyázni fogok. Ó, bárcsak lenne valami fegyverem!

A kezem megmarkolta a takarót, hogy valamennyire összeszedjem magam. Ez nem játék, talán soha nem is volt. Nincs több második esély. Nem kérhetek több segítséget. Gally azt mondta figyelnek. Nem szólhatok senkinek, de még csak nem is viselkedtek másként mert akkor gyanút fognak.
Egy mély levegővétellel kiseréltem megnyugtatni magam. Össze kell szednem magam, nem csak magam miatt, hanem a többiekért is. Nem sodorhatom őket bajba.

Körbe néztem, de csak korom sötét volt, a tárgyak körvonalai viszont látszottak a hold fényében. Akármennyire is félek most lehunyni a szemem, meg kell tennem. Ha nem alszom semmit, mindenki faggatni kezd majd.
Lefeküdtem, de sokáig le sem bírtam csukni a szemem, féltem és először mióta a Tisztásra érkeztem, egyedül éreztem magam. Az ágy hidegében és sötét gondolatok sűrűjében vacogtam és a csontig hatolt az egyedüllét. Mégis ki lenne most velem?
Egy pillanatra lecsukódott a szemem, és magam előtt láttam Minhót. Felpattant a szemhéjam és értetlenül álltam magamhoz. Mégis hogyan jött ő ide?
Melegség futott az arcomba. Talán félnék ennyire ha itt lenne velem, ismerte el egy apró része a lényemnek. Megráztam a fejem.
De tudod, hogy nem avathatod ebbe bele... De gondolni rá még szabad...
Behúnytam mégegyszer és arra gondoltam milyen lenne Minho karjaiban. Elvörösödtem és csak ráztam a fejem, mégis a gondolat hatásos volt, segített 10 másodpercnél tovább csukva tartanom a szemem. Nem vagyok bele esve, de attól még gondolhatok így rá, nem? Ne butáskodj, Claire. Csak azért fantáziálsz Minhóról, mert szükséged van valakire.
Kezdtem egyre jobban megnyugodni, akármennyire is letagandó dolog, mégis Minho nyugtatott meg. Igen, Minho, a legtöbbször idegesítő és nagyképű Futár. Nagyot sóhajtottam és úgy éreztem mindjárt álomba szenderedek.

Minho

A kezem önkéntelenül is, de a falhoz kapott, ösztönösen támasz után kutatva. Nem, a lábam nem csuklott össze alattam, csak éppen agyonbecsültem magam. Másfél héten át alig jártam és ez sajnos meglátszik rajtam. Felállni is nehezemre esik.

Megtettem még egy lépést és megcsapott a hajnali friss és tiszta levegő. Libabőrös lettem, de az érzés jól esett. Újra a helyemen éreztem magam. Ma már végre nem kell a kórteremben ücsörögnöm, futni viszont nem szabad. De még így is sokkal jobb, mint a semmit tevés. Nem éreztem kísértést arra, hogy fussak egy kört a Tisztáson, állni is pokolian nehéz nem hogy futni. Clint világosan kijelentette: ne merjek futni.
Hagytam a futás gondolatát egy időre és úgy döntöttem megelégszem egy sétával is.

A kezem a falhoz támasztottam, mert még mindig nem bíztam a lábaimban.

- Segítsek, Futárok császára? - szólalt meg egy hang a hátam mögött

Megfordultam, noha nagyonis jól ismertem a hangot. Claire néhány lépésnyire tőlem állt és csalafintán mosolygott. Úgy döntöttem engedem, hogy segítsen, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle.

- Szerencséd van, a császár engedi, hogy megérinthetsd.

Claire nevetett és máris mellettem termett. A keze átkarolt és az egyensúlyom kezdett visszaállni. A keze meleg volt és bizsergető érzést váltott ki ahol csak járt. Ezután bődületes hülyeségnek tűnt, ha megtagadtam volna a segítségét. A tekintetem végigfutott a lányon, tetőtől talpig bemérve őt. A szokásos sötét zöld póló volt rajta, a haja kiengedve, vörös fürtjei szabadon szaladtak le a vállán és a hátán. A tekintetem megakadt úgy közép tájékon, de akkor a lány megköszörülte a torkát.

- Az arcom itt fennt van, Minho.

Egy gúnyos félmosollyal lepleztem a zavarom. Akármennyire is meglepő, Zöldfül ezzel a tettével kissé zavarba hozott. Eddig, egy ölelés kivételével, soha sem kereste a közelségem. El sem kell mondanom, hogy a testem nagyon is örült ennek a pálfordulásnak.
Most már tényleg a arcára tereltem a figyelmem, de ez sem volt rossz választás, mert aki lejjebb szép, az nagy valószínűleg fent is az...
Claire pedig szép. Nem is, inkább gyönyörű. A tekintetem találkozott a smaragd szemeivel. Claire arcán egy szinte észrevétlen pír volt. Biztosan a reggeli csípős levegőtől, semmiképpen sem miattam. Ez a gondolat elbizonytalanított. Nem mintha azt akarnám, hogy belém zúgjon... Hárítottam a témát a fejemben és inkább Claire-re koncentráltam. A lány ajkán egy szerény, mégis titokzatos mosoly ült.

- Ha befejezted a bámulást, talán elmondhatnád hova készültél ilyen állapotban.

Az arcom égni kezdett és hálát adtam a sötétebb bőrömnek, Claire talán észre se fogja venni, milyen hatást gyakorol rám.

- Csak sétálok egy kicsit.

-De hisz még nem vagy teljesen jól!

-Nem, de legalább adtam neked indokot, hogy közel lehess hozzám.

Claire elpirult és zavarában az ajkába harapott. A szemeimnek tetszett a látvány. Egy önelégült mosoly lett az arcomon erre. A szeme ravaszan csillogott, és az arca színe kezdett hasonlítani a haja színéhez. Claire elfordította a fejét és inkább a Tisztás egy szögletére figyelt.

- Tegyél még pár ilyen megjegyzést és én itt hagylak. - mondta, de éreztem a hangjában, hogy nem gondolja komolyan

- Oké, bocs, nem akarlak megfosztani semmitől.

Claire visszafordult és a szeme kezdett villamokat szórni.

- Mit szólnál ha egy gödörbe sétáltatnálak?

- Megfelel, amíg velem együtt esel.

Thomas

A fehérség bekebelezett, sőt felemesztett. Fehérbe öltöztettek és bedugtak egy ugyanolyan fehér szobában. Simán beleolvadthattam volna a környezetembe. Nézd a jó oldalát, jobb mintha piros pöttyösben járnál vagy ha szerencsésen találnak el, már nem is járnál...
Megráztam a fejem erre a gondolatra. Mostanra már tiszta lett előttem: nem akarnak direkt módon megölni. Ó, dehogy, majd beküldenek az Útvesztőbe és a Siratók által oltják ki az életem. Utána persze megmondhatják, hogy a halálom csak kivitelezési mallör.

Azt mondták, várjak. Csak tudnám mire. Teszteket végeznek rajtam már napok óta: vér teszt gravitációs teszt, csont teszt, és a többi. Furcsa és borzongató volt átélnem ugyanazokat a teszteket amiket egykor én hajtottam végbe másokon.

Egyszer csak kinyilt az ajtó valahonnan a fehérségből.
Jansonra számítottam, de kissé csalódottan fújtam ki a levegőt.

Teresa és Dr. Moore jött be rajta. A tekintetem Dr. Moore szemébe égett és éreztettem vele, hogy felőlem a pokolba is mehet. Teresa jelenlétét teljesen figyelmen kívül hagytam. Éreztem magamon a lány tekintetét. Nem akartam a szemébe nézni. Még csak meg sem érdemli, hogy tudomást vegyek róla. Ő is elárult, ő is benne van ebbe az egészben.

Teresa és Dr. Moore az asztal előtt álltak és rám néztek.
Döbbenetes, hogy néhány nappal ezelőtt még mindhárman együtt dolgoztunk, most meg már annyit fordult a kocka, hogy én az önkéntes kísérleti patkányuk lettem.
Újra kinyilt az ajtó és Janson jött meg. Egy vaskos mappával a kezében. Egy átható pillantást vetett rám, és egy kurta pillantást Dr. Moore-ra es Teresára. Én egyből értettem miért. Megakarta mutatni nekem, hogy feleslegesen 'lázadtam '. Hogy ő el tud venni tőlem akármit és akárkit saját maga mellé képes állítani.
A válaszom az üzenetére csak egy gyűlölködő pillantás volt. Mást nem is tehettem. Kivert kutya vagyok, aki csak úgymond kegyelméből él.

- Jó hírek, Thomas. A tesztek során kiderült, hogy megfelelő vagy a projektbe iktatásra.

Már vissza akartam kérdezni hogy mégis miért, de akkor én magam is rájöttem: ha alkalmatlan lennék, Paige kancellár biztosan nem venné hasznom és egyszerűen lelövetne. Habár nem tudom, mennyire jártam így jól. Tudom mi lesz velem, és a halál megváltás ehhez képest.

Janson észrevette, hogy a gondolataimba merültem. Megkocogtatta az asztalt a körmével, hogy újra felhívja magára a figyelmet.

- A következő 48 órában megfigyelés alatt leszel.

Janson még mondott néhány információt és utasítást, de már nem figyeltem annyira rá. A procedúrát már úgyis ismerem. Janson becsukta a mappát és kiment az ajtón. Dr. Moore hűséges kutyaként követte. Teresa is utána ment, de közben egy hosszú pillantást vetett rám. A szemében valami megfoghatatlan érzés csillant vissza. Nem tudtam eldönteni, hogy mit érezhet. De már nem is érdekelt.

Arcom égett. De most nem volt jól eső érzés, mint mikor megfogja a kezem. Ó, dehogy. A düh és fájdalom fűtött. Teresa elárult és ezzel romba döntötte mindazt amit addig éreztem iránta. Kész. Ennyi. Ő már nem létezik nekem.