A Változó (TMR-Minho) 13. Fejezet

Claire 

Ha tehetném, alvás helyett is aludnék. De nem tehetem.  Sajnos.  Az ujjaim a halántékomat dörzsölték. Nem álmos voltam,  csak majd szét robbant a fejem. Az este kissé nehezen ment az elalvás, (akármennyit is ábrándoztam Minhóról), majd hajnalban felpattant a szemhéjam és képtelen voltam visszaaludni.

A lüktetés nem szűnt meg, az ujjaim pedig nem voltak mágikusak,  hogy csak úgy meggyógyitsanak. Kár.
Fájdalmasan korán reggel van, én pedig megyek és segítek kipakolni a Dobozból. Oda érve már jó pár fiú rakodott. Newt kérdően nézett rám:

- Claire, mit keresel itt?

- Alby azt mondta menjen egy Kóronc is a dobozokért, ígyhát..

- Mehetsz nyugodtan,  Claire- dugta elő a fejét valahonnan Clint - Én már itt vagyok.

- Akkor teljesen hasztalanul keltem fel és vánszorogtam el idáig? - kérdeztem bosszúsan,  a fenébe Alby

- Pontosan. - vágta rá valaki a hátam mögött

Megfordultam, noha nagyonis jól ismertem a hangot. Minho bicegett hozzám. Egy vigyort küldött felém,  aztán az egyik dobozhoz ment.  Még nincs teljesen felépülve, még nem kellene nehéz fizikai munkát végeznie. Összefontam a karom és utána mentem. Az orvosa vagyok, azt akarom, hogy neki jó legyen.

- Minho, neked ágyban kellene lenned.
-Ha ágyba viszel, ágyban leszek. - vágott vissza gondolkodás nélkül

Éreztem,  ahogyan lassan elfutja a pír az arcom, nem tudom, hogy attól mert felbosszantottak vagy attól zavarban vagyok. Szúrósan Minhóra néztem.

- Ez nem vicces. - mondtam komolyan - Az egészségedről van szó.

Minho mintha meg sem hallott volna, folytatta  a dolgát. Én viszont mást sem utálok, mintha nem hallgatnak meg.

- Rendben, légy csak makacs,  nem én belém kellesz tűt szúrjanak...

- Csak segíteni akarok, Zöldfül. Utálom a semmit tevést, hogy itt ülök a Tisztáson és lopom a napot.

Minho kiegyenesedett  és teljes testével felém fordult. Habár ő a sérült, mégis én érzem magam gyengébbnek mellette. A fiú arcára néztem,  de nem találtam nyomát szarkazmusnak. Egy részem egyet ért azzal amit mondott,  én is így érezném magam: tehetetlennek. Végül lassan bólintottam.

- Rendben, dolgozhatsz,  de én segítek neked...

- Hogy meg ne erőltessem magam? - kérdezte pimasz mosollyal

-Nem, azért mert nem hiába keltem fel, bökd meg!

x

A Kóroncoknak szánt dobozokban lévő fájdalom csillapitó csodát tett. Éljenek az Alkotók! Na jó, ezt nem gondoltam komolyan. Ha valaki is  megtudná, hogy ezt gondoltam száműznének.

Elgondolkodva álltam a sorban a kaja miatt,  amikor valaki megkocogtatta a vállam. Természetesen Minho volt, ma már annyit ült a nyakamon,  hogy egyáltalán nem lepődtem meg. A fiú karba tett kézzel állt és csalafintán mosolygott.

- Mi az, Minho?

- Revansot akarok.

Összehúztam a szemöldököm,  a fiú viszont komolynak tűnt.

- És mégis miért? 

-Eléggé zavarba hoztál ma az anyáskodásoddal.

- Az nem anyáskodás volt. Az egészséged miatt tettem. De te túlságosan makacs vagy.

Eddig a vállamon át kommunikáltunk, a fiú most viszont a megfogta a karom,  hogy maga felé forditson. Kérdően rá néztem. Őt a legkevésbé sem érdekli, hogy gátoljuk a sor haladását.

- Revans.

- Ne fárassz, Minho.

Minho határozottan nézett rá,  én viszont nem akartam engedni.

-Nem az én hibám,  hogy a férfiasságod csorbát szenvedett,  én csak a munkám végeztem. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon

El akartam menni, de Minho a karomtól fogva nem engedett. Bámulási csatát kezdtünk vívni,  míg valaki meg nem szólalt:

- A bökött rúgja meg, menjetek már szobába, elalljátok az utat! 

Elvörösödtem és egy gyilkos pillantást vetettem a srácra aki beszólt. Olyan Nyeső kinézetű volt, szóval nemsokára találkozunk majd kötszer és fáslik társaságában. Minho durván beszólt a srácnak és közben el sem engedett.  A szorítása nem túl erős,  de mégis határozott. Kiállt mellettem, ami jól esett. A srác és Minho között füstölgött a levegő,  úgy néztek ki, mint akik menten egymásnak ugranak. Ezt azért mégsem akartam,  noha nagyon is jól esett, hogy a fiú kiállt mellettem. Megfogtam Minho kezét és elrángattam a sorból. Nem akartam több bajt. Minho még kiáltott valami káromlót a Nyesőnek, azt kipirulva felém fordult.

- Ha rendbe jövök jutatsd eszembe,  hogy adjak egy leckét ennek a bököttnek.

- Inkább ne, Minho.

- Bököttül megérdemli. - morgott Minho

A tekintete pedig az összekulcsolt ujjainkra tévedt,  én már el is felejtettem, hogy még mindig fogom a kezét. Elkerekedett a szemem, és elkaptam a kezem,  nem aggódtam amiatt,  hogy elvörösödök, csak rá foghatom a fiú beszólására.

- Visszatérve az elejére...- mondta és szemével az enyémet kereste - Tudom, hogy engesztelj ki. Most tartsd be az ígéreted.

Milyen ígéretet?, akartam visszakérdezni, de akkor eszembe jutott, hogy én tényleg megígértem valamit Minhónak. Először nemet akartam mondani,  de aztán eszembe jutott, hogy nem fogok tudni megszabadulni a fiútól ha nem megyek bele. Mi rossz sülhet ki ebből?
Ígyhát bólintottam, mire Minho arcán mosoly jelent meg.

x

A villám alól kifutottak a borsó szemek, közben tettem magam, mint aki nagyon koncentrál, hogy ne szóljanak hozzám. Miért?  Nos, a Minhóval kötött egyességünk miatt. Csak hogy felvilágosítsalak, mivel akkor eppen megbantottam,  az egyesség úgy szólt: csak pozitív és dicsérő mondatokat mondhatok Minhóról. Még vagyok bökve, igaz?

Newt a mai napjáról mesélt, hogy mennyi sok dolga volt elrendezni a dobozokat.

- De azért mindig szívesen látjuk a segítséget,  Claire. - jegyezte meg mosolyogva

Visszaválaszoltam volna valami frappánsat, de akkor szembe jutottak a megnyilvánulási korlátaim, ígyhát inkább csak visszamosolyogtam. Egész  végig magamon éreztem Minho tekintetét. Eddig az a stratégiám,  hogyha meg sem szólalok,  akkor nem kell kínos mondatokat mondanom.

- Szerintem Claire máskor is szívesen kel fel, hogy segítsen. - mondta a Futár
Oké,  ennyi volt a békés út. Muszáj megszólalnom.

- Persze,  Minho. - válaszoltam kisvártatva - Ha te is ott leszel.

- Amiatt ne aggódj, Zöldfül.  Első leszek. - jelentette egyenesen a szemembe nézve,  persze én nem vettem komolyan

Newt értetlenül nézett mindkettőnkre. Én küldtem egy ' inkább ne is akard tudni ' nézést.

-Szerintem simán levertem volna azt a hülye bököttet, aki beszólt. - jelentette ki Minho, egész végig a szemembe nézve, félreérthetetlenül provokálva - Szerinted, Zöldfül?

-Természetesen, Minho. Esélye sem lett volna. - feleltem gyorsan, a hangomból próbáltam kiirtani minden szarkazmust, (az egyességben sajnos ez is benne volt, ha nem igy lenne, Minho dicséréséből egy paródia lett volna), az arcom menthetetlenül égett, miért kellett belemennem ebbe?

-Úgy gondolod?- vigyorgott rám a Futár, személyesen foglak orron rúgni, ha nem fejezed be, gondoltam

A szeme azt üzente: gyerünk, Claire, ahogyan gyakoroltuk. Nos igen, volt egy mondat amit hülyeségből többször el kellett ismételnem az egója növelése érdekében.

-Igen, mert te vagy a Futárok királya, a leggyorsabb és legerősebb bökött ezen a Tisztáson.

Ne itélj el. Én csak vissza kell mondjam amire megtanitottak. Minho megköszörülte a torkát. Talán kihagytam valamit? Hoppá.

-Ja, és a legjóképűbb is.- fejeztem be, de már olyan vörös voltam, mint egy rák

Minho röhögött, én peidg küldtem egy 'ezért még bosszút állok' pillantást. Alby kiejtette a kanalat a kezéből, Newt arcán összezavarodottság és egy lehelletnyi bosszúság volt. Az arcom kipirult, soha nem égettem le magam ennyire mióta a Tisztáson vagyok. Nem is fogom egyhamar lemosni ezt a szégyent magamról.

-Hm, ti jártok vagy mi? - kérdezte Alby komolyan

Minho még jobban röhögött, én pedig gyorsan megráztam a fejem. A gondolat, hogy én meg Minho együtt lennénk, annyira abszurdumnak tűnt. Habár a gondolat melegséget fújt az arcomba. A Futár fiú barna szemei az egyémbe fúródtak, közben szokatlan érzések járták át a testem.

x

-Claire, várj!

Hátra fordultam, a félhomályban Newt-ot szúrtam ki. A fiú idegesen közeledett felém, ami elbizonytalanitott. Amugy is, a kapcsolatom a fiúval eléggé... hogy is mondjam kinos és furcsa. Mióta olyan labilis érzelmi állapotban találtam, nem tudok hogyan viselkedni a közelében, olyan mintha egy láthatatlan fal lenne közöttünk. Newt néhány lépésre tőlem állt meg.

-Mi az, Newt?

-Csak szólni akartam, hogy volt egy doboz a nevedre cimezve.

A szemöldököm felszaladt a meglepődéstől, egyáltalán nem számitottam semmire az Alkotóktól.

-A kunyhód előtt raktuk le.

-Köszönöm. - félénken a fiúra mosolyogtam és próbáltam oldani a közöttünk kialakult kinos csendet

-Nincs mit, Claire. - válaszolta a fiú és barátságosan visszamosolygott, ennek a képnek roppant örültem, mintha a régi nem-összetört Newt köszönt volna vissza rám

Thomas

A villogó kék fények és a gépek monoton zúgása eltompitották az agyamat. Nehezemre esett nyitva nyitva tartani a szemem, az érzéstelenitő hatása kezdett beütni. Azt kivántam bárcsak az érzéstelenitő a kavargó érzéseimet is eltüntetné. De nem tudja, én pedig sajnos túl sok mindent érzek. Most viszont minden érzelem között meglepően az irónia a legerősebb. Hihetetlen, hogy pár hete még én készitettem fel Alanyokat a beiktatásra, most meg én magam vagyok a teszt. Mennyit fordult a kocka.

-Thomas? Ébren vagy?

A szemehéjam  felpattant és vádlóan Teresára néztem. A lány tétován jött be a terembe, ahol én egy hideg, fehér ágyra voltam fektetve. A harag elöntött, de a végtagjaimat meg sem birtam mozditani. Nem válaszoltam a kérdésére, nyilvánvaló hogy alig várja, hogy megszabaduljon tőlem.

-Thomas én...- a lány halkan beszélt, hirtelen elfult a hangja, de engem nem hatott meg, idegesen szivtam be a levegőt

-Mi-mit akrsz? - nehezemre esett a beszéd, ez a francos érzéstelenitő lassan, de biztosan kezdett hatni

Teresa az ajkába harapott és hosszasan nézett, álltam a tekintetét és azzal győzködtem magam, hogy az égvilágon semmit sem érzek iránta. A lány tett pár lépést az ágyam felé, közben feszülten a reakcióm figyelte.

-Bocsáss meg Tom...

Hitetlenül néztem rá. Hitetlenül néztem azokba a gyönyörű kék szemekbe. Gombóc lett a torkomban.

-Kérlek, Tom...

Mégis miért csinálja ezt? Miért húzza még mindig a mézes madzagot? Elárult, kész, ennyi. Különben is, mit ér azzal ha megbocsátok, hiszen pár óra és én leszek a változó.